Oldalak

2012. június 14., csütörtök

Ó, drágám, hogyan gyógyítsalak?





A téma az utcán hever - mondják a profik. De ha az újságíró édesanya, akkor a téma inkább az ágyban fog heverni. Méghozzá betegen. És szinte biztos, hogy lapzárta előtt, amikor aztán betegségre nincs idő.

Persze minden gyerek másként beteg. Ha Borsika beteg, akkor nincs nagy baj. Mellett elég jól lehet dolgozni, mert amint felmegy a láza átmegy mormota üzemmódba és egész nap alszik. Nála csak arra kell odafigyelni, nehogy túlaludja magát és elfelejtsen mondjuk inni.
De ha Bíborkám lesz beteg, akkor nincs esélye a munkának, ő ugyanis kifejezetten nehezen kezelhető beteg. Nyűgös, sírós és egy pillanatra nem lehet magára hagyni. Nem elég, hogy nappal nem alszik, de ha beteg, akkor éjjel is óránként ébred még most, tízévesen is.Ilyenkor állandóan arról panaszkodik, hogy minden túl hangos. Még az éjszakai csöndben is. A paplan surrogása a tesója békés szuszogása, a ketyegő óra. Aztán mutatja a kezeit, hogy az ujjai nagyon törékenyek és ezt képtelen elviselni. Amikor először panaszkodott erről, teljesen kétségbe estem. Fogalmam sem volt, mit lehet ilyenkor tenni. Hát hogyan halkítsam le a világot? És mit kezdjek az ujjaival? Szegénykém csak állt ott a láztól remegő kis testével és azt akarta, hogy oldjam meg a helyzetet. Most, azonnal.
Persze megoldottam. Az ember mindig megoldja, csak amikor még kezdő anya, akkor ezt nehéz elhinni.
Ma már megvan a kulcs hozzá, hogyan kell ápolni és ez bizony nagy könnyebbség. Ha beteg, akkor mellette kell aludni a földön és az első nyögésre felpattanni. Nem kell más gyógyszer, csak az ölelés, anya és persze mese. Mindegy miről szól, bármi lehet ami csak hajnal kettőkor eszembe jut, de mivel ilyenkor az én agyam is korlátozott működésű, a legiobb, ha arról beszélek, milyen volt, amikor kicsi volt. Nem kell bonyolult és új történet, csak egy kis megnyugtató duruzsolás olyan csacskaságokról, hogyan fésültem, mennyit jártunk az állatkertbe, milyen cipője volt és meggyőzni, hogy általában, az élet az jó. Jó szorosan hozzábújok és ettől lejjebb megy a láza, megnyugszik és szép lassan újra elalszik. Hogy aztán egy óra múlva ébredjen, és újra és újra. Egy kicsit mindig jobb és másnapra a legtöbb gyerekbetegség szépen elmúlik.
Antibiotikumot ritkán kapnak, lázcsillapító se gyakran kell. A gyerekek nagyon jól és gyorsan tudnak gyógyszer nélküli is gyógyulni, csak amikor az ember gyerekei kicsik és törékenyek akkor ez olyan hihetetlen. Ha ilyenkor azzal küldi haza az orvos, hogy nincs semmi teendő, ágynyugalom és meleg tea, akkor az ember becsapva érzi magát. Betegségre gyógyszer kell. Ez így működik. Sokkal megnyugtatóbb, ha az ember egy rakás recepttel a kezében lép ki a rendelő ajtaján, egy vagyont költ a patikában, majd napi 6-8-10 alkalommal adagolja a gyógyszereket. Akkor azt érzi, hogy a világ rendben van: az ember megteszi, amit kell és a gyerek meggyógyul.
De a nyugalom csak addig tart, ameddig el nem olvassa az ember a mellékhatásokat. És a különböző cikkeket arról, hogy milyen súlyos következménye lehetnek már egyetlen adag lázcsillapítónak is. Vagy hogy milyen könnyű túladagolni a paracetamolt, amit minden betegség esetén azonnal lökünk a gyerekbe, mert láz és fájdalomcsillapító. Elég egyetlen kanalat elnézni, pár apró millilitert és akár végzetes vese és májkárosodás lehet a végeredmény. A biztonságosnak gondolt szerek sokkal komolyabb bajt okozhatnak, mint maga az eredet takonykór, ami ellen védeni akartuk a gyereket.
Akkor arról nem is beszélve, hogy a legtöbb szülő még mindig frászt kap, ha a gyerek belázasodik, és attól fél, hogy kisül a gyerek agyában a fehérje (ez mondjuk állati nagy baromság, de sokszor hallom) lázgörcsöt kap (ez alkat kérdése, nem láz magasságé, ráadásul általában a csillapítás után következik be amikor lefelé megy a láz, szóval nem lehet megelőzni) és a mai napig sokan gondosan betakarják a lázas gyereket, had izzadja ki a betegséget, noha a melegítés emeli a lázat és az izzadás nem gyógyít.
Tény ami tény, millió tévhit él az emberek agyában a gyerekbetegségekről - ezért rohannak az embere lázas gyerekkel az ügyeletre, és csodálkoznak azon, hogy nem veszik előre őket, várniuk kell 1-2 órát. A láz ugyanis egyáltalán nem veszélyes állapot, hanem a gyógyulás segítője. És nagyon-nagyon sokan megsértődnek az orvosra, ha az nem ad semmit, mert eszméletlen nehéz megbízni a gyerek öngyógyító képességében és tehetetlenül, eszköztelenül nézni, amint harcol.
Nem, nem vagyok orvos, és nem is ezért osztom az észt. Tudom, hogy ügyeletre bizony menni kell, és hogy százszor jobb hiába menni, mint egyszer elnézni valamit. És hogy az antibiotikum életet menthet. De azt is tudom, hogy nem kell mindig, és azt is, hogy régen rossz, amikor a szülőnek kell ebben döntenie. De azt igenis felháborítónak tartom, hogy ügyeletről még soha nem tudtam úgy eljönni, hogy ne legyen a kezemben egy antibiotikum a biztonság kedvéért, és ha várok még 12 órát és megmutatom a háziorvosunknak is a gyereket, akkor ő 10 esetből 9-szer közli, hogy ez bizony vírus és nem kell rá antibiotikum, mert nem használ. Sőt, inkább kicsit árt, mert gyengíti a gyerek természetes védekezőképességét.
Nem értem, hogyan kaphatok 24 óra alatt két teljesen különböző diagnózist, hiszen elvileg a protokoll ugyanaz, a betegség is, és az orvosok képzése is.
Ha az ember párszor szembesül ezzel az ellentéttel, akkor elkezd gondolkodni és önálló döntéseket hozni. Például kérdéseket mer feltenni a dokiknak, amit azok amúgy nem szoktak szeretni és kifejezetten utálják a gugli által kiokosított anyukákat, akik azt hiszik, hogy jobban tudják. Ezt mondjuk megértem.
De azt gondolni, hogy az orvostudománynak mindenre biztos válasza van, nagy önhittség és butaság. Ez is egy változó tudomány, ahol évről évre újabb felfedezések vannak. Lehet 20-30 évvel ezelőtti eredmények alapján is gyógyítani - de bizony vannak már modernebb álláspontok is. És ez a gyógyszerezés kérdés épp ilyen.
Nekem a homeopátia segített abban, hogy megtanuljam elfogadni, hogy mennyire keveset tudok tenni és a doktornénink türelme, aki tényleg gyakran nem adott semmit - csak pár bogyót. Mondjuk azok gyakran állati hatékonyak voltak. Megtörtént, hogy kihívtam az orvost a két napja lázas, vinnyogó gyerekhez, aki az ágyból sem akart kiszállni. Megjött a doktor néni, adott egy bogyót és láss csodás - a gyerek tíz perc múlva felült és enni kért. A szkeptikus barátnőm szerint nem a bogyó a oka - csak az, hogy én megnyugodtam az orvost látva, és ezt a gyerek is elhitte. Lehet. Nem tudom. Tény, hogy sokáig nagy homeopátia rajongó voltam, rengeteg könyvvel és gyógyszeresfiolával a polcon.Aztán ahogy a gyerekek nőttek és lettek egyre nagyobbak, valahogy elfelejtődött a homeopátia mágiája. Ha mostanában betegek, akkor már se hagyományos, se alternatív szerekhez nem nyúlok. Melléjük ülök, szeretgetem őket és úgy általában ott vagyok, amikor kell. És láss csodás, ez is használ.
Egy dolog nem változott csak - valahogy ilyenkor mindig lapzárta van. Időzíteni ma is tudnak. Csak én fejlődtem egy kicsit és hagyok egyre kevesebb dolgot az utolsó percre. És ha mégis, akkor már tudom, hogy 1-2 nap csúszás általában még belefér, emiatt nem kell kétségbe esnem.

Fel kell-e szúrni vagy sem, ez a fülészet legvitatottabb kérdése. Magyarországon általában szúrnak - külföldön egyre kevésbé. Az adatok azt mutatják, hogy a végeredmény ugyanaz. A gyerekek így is, úgy is meggyógyulnak. Amikor a Kismama magazin 2007-ben felkért, hogy írjak egy cikket arról, hogy nem kell mindig szúrni, vért izzadtam, mire találtam egy olyan fülészt, aki hajlandó volt kiállni a nemszúrásos kezelés mellett. Egy igazán izgalmas cikk született a vele való beszélgetésből, ami arról szól, hogy a betegségeknek oka van, és nem mindig a kórt kell gyógyítani, lehet, hogy inkább a lélekben van a gond, és ameddig az nincs rendben, addig nem lesz egészséges a gyerek, a betegség minden kezelés ellenére vissza fog térni.
A cikk novemberi megjelenése után rengeteg emilt és levelet kaptunk, ahol a doktornő elérhetőségét kérték. A rendelőjében pedig hirtelen többszörösére duzzadt a betegek száma. Mindenki őt akarta és nem véletlenül. A felszúrást ugyanis senki nem szereti - és ha ki lehet kerülni, miért is ne tegyünk meg érte mindent? Persze azon a télen az én lányom füle is gyakran megfájdult és mi is gyakori vendégek lettünk az Örs vezért teri gyerekfülészeten. De sokkal nyugodtabban mentünk oda, mint bármely más fülészetre, mert tudtam, itt nem fogják bántani. Pár bogyót kapunk és már mehetünk is haza lábadozni. Soha, egy pillanatra nem bántam meg, hogy eltértem a hagyományos, akadémikus fülészet kezelési módszerétől, és a gyerekeim 2-3 fülfájós este után kinőtték ezt a korszakot is.
A doktornővel a mandulaműtétről is készült egy interjú!







0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Twitter Delicious Facebook Digg Favorites More